English/Magyar

Az ENCUENTROS ének- és hangszeregyüttes koncertje a Magyarság Házában

ARGENTIN KANTÁTA, MAGYAR NÉPDAL ÉS VASTAPS

Ismét nagy sikert aratott a Sylvia Leidemann nevével fémjelzett Encuentros ének- és hangszeregyüttes a Magyarság Házában.



A magyar származású argentin csembalóművész és zenekutató a Liszt Ferenc Zeneakadémia ösztöndíjasa volt 1986-1989 között, s részben talán ennek köszönhetően hozta létre az Encuentros (Találkozások) névre keresztelt kamarakórust, amely formáció tagjai lelkesen terjesztik a dél-amerikai zenei örökséget, már hosszú évek óta.

Március 23-ai fellépésük során azonban nem csupán a távoli földrész muzsikájával örvendeztették meg a telt házas közönséget. A műsorban olyan, a magyar zene kincsestárának becses darabjai is megszólaltak, mint például Kodály Zoltán A csitári hegyek alatt című népdalfeldolgozása, vagy részlet Tinódi Lantos Sebestyén Egri históriának summája című művéből.

A koncert egyik kiemelkedő darabja volt a Passion de Maria Madre (argentin húsvéti kantáta), Carlos Marrodán és Pocha Barros szerzeménye, amit Sylvia Leidemann dolgozott át kórusra, és ezúttal ő is vezényelt. A fantasztikus előadást a közönség vastapssal hálálta meg, és természetesen a ráadás sem maradhatott el.

Az Encuentros ének- és hangszeregyüttes koncertje az Argentin Köztársaság Nagykövetségének támogatásával valósult meg.

Az Encuentros ének- és hangszeregyüttes ()Claudio Giacomino miniszter úr, az Argentin Köztársaság képviseletében köszönti a vendégeket ()Sylvia Leidemann, az Encuentros ének- és hangszeregyüttes vezetője ()Az Encuentros ének- és hangszeregyüttes ()Az Encuentros ének- és hangszeregyüttes ()A hangverseny közönsége ()Az Encuentros ének- és hangszeregyüttes ()Az Encuentros ének- és hangszeregyüttes ()Alagi János tenor szólista és Kutik Rezső, gitár szólista ()Az Encuentros ének- és hangszeregyüttes ()

Címkefelhő

Naptár

EGYÜTTMŰKÖDŐ
PARTNER

Határtalan Gazda