English/Magyar

GÁLAMŰSOR A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁN

A siker utánozhatatlan íze
KÁRPÁT-MEDENCEI FIATALOK A MAGYARSÁG HÁZÁBAN
2014. június 4.

Fiúk és lányok, általános iskolások, gimnazisták, „szakközepesek” és egyetemisták,
kenyérkeresők, és még ezerféleképpen lehetne különbséget tenni közöttük, de a szere-
tetben, az összetartozásban, legfőképpen pedig talán a magyarságukban – ugyanazok.




Jöttek Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Csángóföldről, Vajdaságból és Muravidékről,
no meg persze érkeztek a mai Magyarország területéről is a Magyarság Házába, és péntektől
szerdáig, június negyedikéig együtt készültek – táncoltak, énekeltek, izzadtak, fáradtak, ismer-
kedtek egymással és egymás kultúrájával –, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján egy szem-
pillantás alatt elvarázsolják a közönséget: minisztert és államtitkárt, igazgatót és főosztályve-
zetőt, nyugdíjast és aktív keresőt, nőt és férfit, időset és fiatalt, szóval mindenféle rendű és
rangú embert. És ez a varázslat több mint egy órán át tartott, megszakítás nélkül. Nem azért
szólt a zene, ropták a táncot, zengett az ének és zúgott a taps, hogy elfelejtsük a trianoni béke-
diktátum máig ható igazságtalanságait, hanem hogy legyőzzük az időnként roppant erővel
támadó reménytelenséget. És ezen az estén, az a néhány száz ember, aki eljött, biztosan győ-
zedelmeskedett.

A műsor előtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondott köszöntőt, amiről a
magyar sajtó viszonylag széles körben számolt be a Magyar Távirati Iroda tudósítása alapján:

„Mindig emlékezni és gondolni kell az 1920. június 4-én történtekre – mondta Balog Zoltán,
az emberi erőforrások minisztere az Éltető hagyomány - Kárpát-medencei örökségünk című
gálaműsor kezdetén szerdán a budapesti Magyarság Házában, a nemzeti összetartozás napján.

»Ha mindez nincs benne a gondolatainkban, a törekvéseinkben, a köznevelésben és a nemze
stratégiában, akkor nem lesz ott a szívekben, a fejekben és az életünkben sem« – fogalmazott
a miniszter.

Az ország politikáját, ön- és jövőképét, történelemszemléletét, nemzetstratégiáját alapvetően
határozza meg az összetartozás, amelyről azért kell beszélnünk, mert szét vagyunk szakítva
– mondta Balog Zoltán. Hozzátette, az, hogy a magyar nemzet határai nem esnek egybe
Magyarország határaival, olyan tény, amely nélkül nem lehet gondolkodni a jövőről.

A miniszter hangsúlyozta, hogy van közös Kárpát-medencei jövő, de minderről beszélni kell,
gondolkodni, tervezni, stratégiát alkotni és azt megvalósítani. Hozzáfűzte, hogy ezen a napon
a magyarság megüzenheti a világnak, hogy »képesek vagyunk átlépni a haragon, amely a
nemzeti traumát övezi«”

• • •

A Magyarság Házában a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én rendezett gálaműsor
videofelvétele az alábbi linkre kattintva elérhető:

Nemzeti Összetartozás Napja – Magyarság Háza, Gálaműsor

1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()

Címkefelhő

Naptár

EGYÜTTMŰKÖDŐ
PARTNER

Határtalan Gazda