English/Magyar

Sikerrel zajlott le a Magyar Kultúra Napja a Magyarság Házában

2014. január 19., 13.00-17.00

Rendezvényünk első részében, a Palóc Társaság XVIII. alkalommal meghirdetett esszéíró pályázatának díjkiosztó ünnepségén, a Magyarországról és a Kárpát-medence minden területéről 10 témában beérkezett legjobb pályaműveket jutalmazta a Kolczonay Katalin egyetemi oktató vezette értékelő bizottság. Az ünnepélyes eredményhirdetést a szervező Palóc Társaság elnöke, Z. Urbán Aladár nyitotta meg, majd a Magyarság Háza igazgató asszonya, Langerné Victor Katalin köszöntötte a megjelent diákokat, felkészítő tanárokat és a szülőket. Ez követően méltató beszédet mondott Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, a rendezvény fővédnöke, és bemutatásra került a „Jó itt élni!” c. kötet, mely a pályázatra eddig beérkezett legjobb dolgozatokat tartalmazza. Az eseményt megtisztelte jelenlétével v. Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, az Aranycsapat labdarúgója is, aki egy dedikált futball labdát hozott elismerése jeléül. A diákok szavalatai, valamint a saját maguk által felolvasott esszé részletek után a jutalmak átadása következett, melyhez a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – Magyarság Háza is hozzájárult tíz kiemelkedő pályamunkát benyújtott diák megajándékozásával. A rendezvényen közreműködött a Budai Tárogatósok Baráti Egylete.

Délután 16 órától Erdély egyik leghíresebb táncegyüttesének előadását láthatta a közönség. 150 fő befogadására alkalmas dísztermünk ezúttal kicsinek bizonyult, olyan hívószót jelentett a táncot, hagyományokat és a táncszínházi előadásokat kedvelőknek a Háromszék Táncegyüttes Száz évig c. előadása. Az előadás rendezője és koreográfusa Könczei Árpád volt.

Mindkét rendezvény azt mutatta, hogy igen fontos és nagy jelentőségű, ha a külhoni magyar teljesítményeket bemutatjuk a hazai közönségnek. Minden ilyen rendezvényünk egyúttal alkalom a személyes találkozásra, beszélgetésre, kapcsolatok felvételére, ugyanakkor az is nagy jelentőségű, hogy a külhoniak ilyenkor visszajelzést kapnak saját munkájukra, hiszen a kinti körülmények nem mindig kedveznek az elismerésnek, sokkal inkább a küzdelem a jellemző. 

Z. Urbán Aladár, a felvidéki Palóc Társaság elnöke megnyitja az esszéíró pályázat díjkiosztó ünnepségét ()Langerné Victor Katalin, a Magyarság Háza igazgatója köszönti a vendégeket ()Méltató beszédet mond Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, a rendezvény fővédnöke ()A pályázaton résztvevő diákok felolvasnak dolgozataikból ()A pályázaton résztvevő diákok felolvasnak dolgozataikból ()Iancu Laura csángó költő köszönti a vendégeket a Háromszék Táncegyüttes fellépése előtt ()Száz évig - a Háromszék Táncegyüttes előadása ()Száz évig - a Háromszék Táncegyüttes előadása ()Száz évig - a Háromszék Táncegyüttes előadása ()A táncegyüttes számára zenélt a Heveder Zenekar ()

Címkefelhő

Naptár

EGYÜTTMŰKÖDŐ
PARTNER

Határtalan Gazda