English/Magyar

Tornyocska

Tornyocska épült a Magyarság Házában
TÁTOTT SZÁJAK, ÖNFELEDT KACAGÁSOK
2014. május 17.

Fél napig tart az utazás ide, ugyanannyi vissza, de a kolozsvári Puck Bábszínház
csapatát a rengeteg kilométer sem téríthette el attól, hogy eljöjjenek a Magyarság
Házába, és egy fantasztikus előadással kápráztassák el a jobbára kicsinyekből álló
nagyérdeműt. (Voltak azért felnőttek is jócskán, igaz, ezúttal inkább csak kísérőként.)


Csokán Raul, Ferencz Nándor, Pünkösti Laura és Vincze Tímea meg néhány tucat gyermek
percek alatt olyan tornyocskát rittyentettek, hogy majd’ megszólalt. Aztán kezdődhetett
a Tornyocska c. interaktív produkció. Azaz, dehogyis! Hiszen már benne voltunk jócskán,
merthogy maga az építkezés szerves része a pontosan megkoreografált eseményeknek,
amelyben a Jó és a Rossz csapott össze, hogy az izgalmakkal teli, fordulatos mese úgy érjen
véget, ahogyan az egy rendes mesétől elvárható: A Jó győzedelmeskedjen, a Rossz pedig – ne.
Esetünkben pontosan ez történt.

Bátran kijelenthetjük, hogy a művészek nem okoztak csalódást a publikumnak. Az igazság-
hoz hozzátartozik azonban, hogy a publikum sem okozott csalódást a művészeknek. Életük-
ben először találkoztak ugyan, de végig az előadás során szembetűnő volt a színpad és a
nézőtér közötti harmónia, ami aztán a közös éneklésben csúcsosodott ki, hogy ezzel a közös
műsorszámmal felkerüljön a korona a május délutáni együttlétre.

1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()1 ()

Címkefelhő

Naptár

EGYÜTTMŰKÖDŐ
PARTNER

Határtalan Gazda