English/Magyar

"Ez is ember műve"

2014. november 21-december 4., Kosztolányi terem

Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas és kétszer Oscar-díjra jelölt filmrendező festménykiállítása a Kiskép Galéria szervezésében.

A kiállításon, mely a filmrendező örököse, Fábri Péter megbízásából jött létre, azok az alkotások szerepelnek, amelyeket a zseniális művész a háború, a fasizmus, a holokauszt és általában az emberi erőszak témájában készített. Ezek gondolatilag tulajdonképpen a rendezői életmű meghosszabbításának tekinthetők, hiszen, akárcsak filmjei (Hannibál tanár úr, Két félidő a pokolban, Nappali sötétség, Utószezon, Az ötödik pecsét, Magyarok, Requiem), festményei is az ember embertelensége ellen emelnek szót.

A kiállítás naponta 10-18 óra között, ingyenesen látogatható.

Címkefelhő

Naptár

EGYÜTTMŰKÖDŐ
PARTNER

Határtalan Gazda