English/Magyar

Megújuló épített örökségünk

2013. április 18. - június 4., Magyarság Háza - magasföldszinti kiállítóterem

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK – ÉRTÉKMENTÉS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Időszaki kiállítás a Magyarság Házában

A kiállítás az 1999-ben a Magyar Kormány által életre hívott, egy időre megszakított, majd 2012-ben újra elindított Nemzeti Örökség Program eredményeit mutatja be a Kárpát-medencében található, magyar vonatkozású épített örökség felújítása és megóvása során készült fotódokumentációkkal, műtárgymásolatokkal, film-részletekkel, valamint a nagyszabású munka eredményeit, céljait ismertető anyagokkal.

A „Határainkon túli magyar vonatkozású épített örökség megóvása és felújítása” támogatási program az értékes épületek megóvásával a szellemi örökség, a magyar közösségek életben maradását, hagyományainak továbbélését, épített örökségünk megőrzését segítette.

A program eredményeként több mint 300 műemléket újítottak fel, restauráltak részben vagy egészében a Teleki László Alapítvány közreműködésével. Így a kiemelkedő értékek, a magyarság történelmének, egykori Kárpát-medencei jelenlétének tárgyi emlékei és bizonyítékai megmenekültek a biztos pusztulástól.

2012-ben a Kormány kiemelt figyelmének köszönhetően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért, valamint az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága együttműködési megállapodást kötött a „Határon túli magyar kulturális örökség megóvása támogatási programjáról”, mely összefogásnak köszönhetően újraindult a program.

Az eddig az eltelt rövid idő ellenére számottevő eredmények születtek.

A kiállítást ajánljuk a diákok, kiemelten a Határtalanul! programban résztvevő iskolák számára, hiszen a program keretében  évente több mint tizenötezer diák jut el a Kárpát-medencei magyarlakta területekre.

A legtöbb kirándulás érinti a magyar történelmi emlékhelyeket, templomokat, kastélyokat, várakat, nagy írók, fejedelmek szülőhelyeit. A kiállítással aktív felfedező utakra hívjuk fel a figyelmet és filmekkel, számítógépes műemlékkereső programmal segítjük a kirándulások tervezését, a hagyományok, a nemzeti múlt emlékeinek megismerését, felfedezését.

A kiállításon látható többek között:

-          a huszti templom (Kárpátalja) „fiatornyának” két méteres másolata,

-          a gyulafehérvári székesegyház domborműveiről készült kőmásolatok,

-          a marosszentannai református templom (Erdély) freskójának nagyméretű fotó másolata,

valamint tablókon több felújított műemlék, templom, vár és kastély:

Altorja (Erdély), Apor-kastély,

Bádok (Erdély), református templom,

Bene (Kárpátalja), református templom,

Beregszentmiklós (Kárpátalja), Telegdi-Rákóczi várkastély,

Bodrogszentes (Felvidék), református templom,

Deáki (Felvidék), Szűz Mária templom,

Hubó (Felvidék), református templom,

Kolozsvár (Erdély), Házsongárdi temető,

Lelesz (Felvidék), premontrei kolostor kápolnája,

Lendva (Muravidék), Bánfy-Esterházy várkastély,

Magyarremete (Erdély), református templom,

Magyarvista (Erdély), református templom,

Nagyvárad (Erdély, Partium), Vár, fejedelmi palota nyugati szárnya,

Palágykomoróc (Kárpátalja), református templom,

Sepsikilyén (Erdély), unitárius templom,

Gyulafehérvár (Erdély), székesegyház.

A kiállítás létrehozásában közreműködtek:

  • S. Sebestyén József, építész, fotós, mint a kiállítás művészeti vezetője,
  • dr. Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója, a kiállítás kreatív szerkesztője,
  • Káldí Gyula, szakmai tanácsadó.

A kiállítás megnyitóján készült fotók a Magyarság Háza weboldal Galéria menüpontjában tekinthetők meg.


A kiállítás 2013. június 4-ig, keddtől szombatig 10 és 17 óra között ingyenesen látogatható. 

 () () () () () () () () () ()

Címkefelhő

Naptár

EGYÜTTMŰKÖDŐ
PARTNER

Határtalan Gazda