English/Magyar

Bemutatkozás

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) 2011 novemberében jött létre. Alapítása óta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. keretében, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának háttérintézményeként működik. Létrehozásának legfőbb célja az volt, hogy egy olyan tudományos sztenderdek szerint működő intézmény jöjjön létre, amely a külhoni magyar közösségekkel és az anyaországi támogatásokkal kapcsolatos kutatások eredményeit a politika számára is hasznosítható formában tudja közvetíteni. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet tevékenységi köre három nagyobb csoportra osztható: a tudás megszerzése és összegzése (kutatás, elemzések, háttéranyagok), a tudás megjelenítése (publikációk, rendezvények), valamint a tudás átadása (oktatás).

A kutatóintézet kiemelt feladatai közé tartozik a nemzetpolitikai vonatkozású kutatások kezdeményezése és összehangolása. Ezeknek a – saját és más kutatóműhelyek bevonásával készített – kutatásoknak az eredményeit a politikai döntéshozók számára is használható formában dolgozza fel. A Nemzetpolitikai Államtitkárság által koordinált tematikus évekhez (2012 – külhoni magyar óvodák éve, 2013 – külhoni magyar kisiskolások éve, 2014 – külhoni magyar felsősök éve, 2015 – külhoni magyar szakképzés éve, 2016 – külhoni magyar fiatal vállalkozók éve, 2017 – külhoni magyar családi vállalkozások éve) igazodó oktatási és gazdasági témájú kutatások mellett, az érintett magyar közösségek demográfiai és nyelvi folyamatainak, a külhoni magyar pártok választási eredményeinek és autonómiatörekvéseinek, a kisebbségi jogok betartásának, valamint a migrációs eredetű magyar diaszpóra-közösségek múltjának és jelenének tudományos feltérképezése is hozzátartozik az intézet profiljához. A naprakész és célirányos gyorselemzéseken és háttéranyagokon túl, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácsadással, véleményezéssel, valamint kutatási eredményeinek összegzése alapján tett javaslataival is igyekszik segíteni a magyarországi és külhoni magyar politikai szereplők munkáját, szakmai döntéseik megalapozottságát, a nemzetpolitika strukturált és hatékony működését.

A kutatóintézet célja továbbá a megszerzett és összegzett tudás megfelelő megjelenítése, minél szélesebb körben történő terjesztése. Ennek érdekében folyamatosan kezdeményez, szervez és bonyolít le konferenciákat, szemináriumokat és egyéb – a nemzetpolitika és a kisebbségkutatás témaköreit érintő – rendezvényeket. Mindemellett a hazai és nemzetközi tudományos porondon való részvétel érdekében több saját és szerkesztett kiadványt is megjelentet. A tanulmánykötetek mellett 2012 és 2015 között a Lucidus Kiadó gondozásában megjelenő magyar nyelvű Kisebbségkutatás, valamint angol nyelvű Minority Studies folyóiratok szerkesztésben vett részt. 2016-ban a kutatóintézet önálló folyóiratot indított, Kisebbségi Szemle címen.  A negyedévente megjelenő magyar nyelvű kiadvány olyan tematikus rovatokba rendezett tanulmányokat tartalmaz, amelyek a tudományos közösséget közelebb hozzák a nemzetpolitika működéséhez, ugyanakkor a nemzetpolitikai döntéshozók számára is alkalmazható ismereteket nyújtanak.

Mindezen felül a Nemzetpolitikai Kutatóintézet fennállása óta meghonosította és kiterjesztette a nemzetpolitika oktatását Magyarországon. Elsődleges célja ezzel, hogy a közigazgatásban dolgozó tisztviselők és az egyetemi hallgatók külhoni magyarokról meglévő ismereteit bővítse és mélyítse. Ennek keretében a kutatóintézet munkatársai több felsőoktatási intézményben és nyári egyetemen is előadnak, valamint évente két alkalommal kétnapos akkreditált továbbképzést tartanak a közigazgatásban dolgozók számára.

Mindent összevetve, az alapítását követő fél évtizedben a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kis létszámú csapata több mint 140 magyar és angol nyelvű elemzést, tanulmányt és háttéranyagot készített, 60 konferenciát szervezett, 25 kiadványt publikált és 160 előadást tartott Magyarországon és külföldön.

A Nemzetpolitikai Kutatóintézetet ismertető kiadványunk a képre kattintva elérhető.




Eseménynaptár

Facebook