Erdélyben a magyar nyelvű oktatás színvonala elmarad a román nyelvűétől, de jobban teljesítenek az anyanyelvükön tanuló magyar gyermekek azoknál, akiket szüleik a jobb érvényesülés céljával román iskolába iratnak – hangzott el a kisebbségi magyar tannyelvű oktatás helyzetéről, sajátosságairól és kihívásairól szóló konferencián.

Az eseményt megnyitó Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos azért tartotta fontosnak a tanácskozást, mert szerinte az elkövetkező két-három évben dől el, hogy a trianoni döntés századik évfordulóját „gyarapodó nemzetként, vagy a vesztességeit feldolgozni képtelen, a negatív folyamatokba beletörődött nemzetként” fogjuk megélni. A miniszterei biztos a bevándorlási hullám kedvező hatásának tekintette, hogy összehozta a cseheket, szlovákokat, szerbeket a magyarokkal, és reményét fejezte ki, hogy a nyomás alatt a román-magyar viszony is javulni fog.

Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének az igazgatója romániai teljesítmény-felmérések eredményei alapján jutott arra a következtetésre, hogy Hargita, Kovászna és Kolozs megye román diákjai is átlagosan jobb eredményeket érnek el például matematikából az országos felmérőkön, mint a magyar diákok. A kutató szerint ez azzal magyarázható, hogy a romániai magyar nyelvű oktatási rendszer nem képes integrálni azokat, akik gyengébb képességgel rendelkeznek.

Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója a nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (PISA) adatai alapján állapította meg, hogy az anyanyelvükön tanuló erdélyi magyar gyermekek mind matematikából, mind szövegértésből jobb eredményeket érnek el a románul tanuló magyar gyermekeknél.

Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet kutatója hívta fel arra a figyelmet, hogy a romló demográfiai helyzet ellenére nagyobb szervezettséggel, a források szakszerű elosztásával sok olyan erdélyi településen is fenntartható lenne a magyar nyelvű oktatás, ahol ez az elmúlt években válságba jutott. Három olyan konkrét esetet mutatott be, amikor magyar döntéshozók jó szándékú, de szakmailag nem kellőképpen megalapozott döntései vezettek a magyar oktatás leépüléséhez.

Kántor Zoltán a konferenciát szervező Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, a tanácskozás szünetében az MTI-nek elmondta, a kisebbségi oktatás kérdése egyszerre oktatáspolitikai és nemzetpolitikai kérdés. A kutató szerint az erdélyi magyar nyelvű oktatás számára a minőség javítása a kihívás. „Mondjuk ki: verseny folyik a többség és a kisebbség között az oktatásban. Ha a magyar oktatás nem tud felzárkózni, sőt jobb lenni a románnál, egyre több szülő fogja a román iskolát választani a gyermekei számára.”

Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés moderátoraként, Kántor Zoltán kifejtette továbbá, hogy az ilyen jellegű konferenciák szervezésével a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elsődleges célja a már meglévő tudás és ismeretek összegzése annak érdekében, hogy a magyar állam támogatáspolitikája minél eredményesebb legyen.

Grezsa István a beszélgetés során kifejtette, az ilyen jellegű események teret nyújtanak a tudományos és a politikai élet közötti kommunikációnak. Úgy vélte, az anyaország részéről a segítőkészség folytonossága a döntő kérdés. Kihangsúlyozta továbbá, hogy a magyar állam a határon túli magyarság megmaradása érdekében tett lépéseinek sikeréhez elengedhetetlen, hogy legyen kihez fordulnia helyi szinten. Az RMDSZ-szel való viszony normalizálódása ebből a szempontból meghatározó jelentőségű. „Az RMDSZ nélkül nem lehet az erdélyi magyar kisebbségnek segíteni” – fogalmazott a miniszteri biztos. Grezsa István a kutatóintézetek felé azzal a kéréssel fordult, hogy olyan, a mai nap folyamán is ismertetett konkrét és világosan érthető problémákat és válaszlehetőségeket fogalmazzanak meg a jövőben is, amelyekből a politikusok le tudják szűrni a támogatáspolitika fejlesztéséhez szükséges tapasztalatokat. 

Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a romániai magyar tannyelvű oktatás fejlesztéséhez nem lehet egységes stratégiát kidolgozni. Az ezzel kapcsolatos problémák és kérdések sokfélék, megyéken belül is eltérőek. Éppen ezért, olyan stratégiák kidolgozását sürgette, melyek elég képlékenyek ahhoz, hogy konkrét helyzetek megoldására is lehetőséget adjanak. Kihangsúlyozta továbbá, hogy az oktatásfejlesztő stratégiák kidolgozásánál elsősorban a diákok érdekeit kell szem előtt tartani.

Király András, a Romániai Oktatási Minisztérium államtitkára úgy vélte, a kisebbségi magyar oktatás hatékony fejlesztéséhez elsősorban megfelelő kommunikációs csatornák kialakítására van szükség. A magyarországi támogatásokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatási intézmények anyagi támogatása hatékonyabb segítségnyújtásnak bizonyulna, mint az egyéni támogatások. Megfogalmazta továbbá annak igényét, hogy a magyar állam támogassa a tankönyvek írását és kiadását helyi szinten. A magyarországi tankönyvektől a helyi piac fél, ezért az ilyen jellegű támogatások üzleti okok miatt sokszor konfliktushoz vezetnek, vagy egyszerűen nem úgy valósulnak meg, mint ahogyan azt a kezdeményezők – akár jó szándékkal – elképzelték. Király András arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisebbségi oktatás mára kinőtte magát a „háromlábú szék” (pedagógusok + szülők + diákok) szerkezetből. Mellé kell rendelni a közösséget: a legfőbb kérdésekbe be kell vonni a helyieket, mert a véleményformáló közösség kirekesztése és nyílt viták hiánya képtelenné teszi a hatékony stratégiák kidolgozását.

Péntek János (Babes-Bolyai Tudományegyetem) a közvetlen és célratörő anyaországi támogatáspolitika mellett érvelt, kiemelve a kisebbségi oktatás ismeretének fontosságát, tehát hogy kik, mit, hol, mivel és hogyan oktatnak. Ezen ismeretek hiányában az anyaország támogatáspolitikája akár fordítva is elsülhet. Példának a tehetségkutató programokat hozta fel, és hozzátette: tehetség nem csak az elit körében van (statisztikailag vidéken és a romák között is épp annyi tehetséges gyermek van, mint az elitek között). Éppen ezért, a pályázatok kiírásánál – véleménye szerint – figyelembe kell venni a rászorultság és a pályázásra való lehetőség szempontjait is. Péntek János kihangsúlyozta továbbá, hogy a papok, diákok és pedagógusok utaztatása nem célratörő, mert rombolja a közösséget. Véleménye szerint az ingáztatásnál a szimultán oktatás bevezetése is eredményesebb volna.

Sorbán Angella (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem), arra hívta fel a figyelmet, hogy a tannyelvi folytonosság túlmutat azon, hogy hány tanuló van a magyar iskolákban. Fontos szempont az is, hogy a jelenlegi kisebbségi oktatás megfeleljen a munkaerő-piaci elvárásoknak.

A hallgatóság köréből Papp Z. Attila megjegyezte: „A reflektálatlan jó szándék a pokol előszobája.” Az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója Magyarország támogatáspolitikájának hatékonysága érdekében a pedagógiai szakszolgálat hiánypótlását javasolta, mely segítene abban, hogy a kisebbségi oktatás fejlesztését támogatók a helyi problémákat helyén tudják kezelni.