English/Magyar

Iskola és képesség (konferencia)

Iskola és képesség címmel a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének konferenciájára került sor 2014. április 16-án a Magyarság Házában.

A konferencián elmondott megnyitóbeszédében Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a magyar nemzet megmaradásának zálogai a helyi magyar közösségek, a magyar közösségek kialakulásának és megmaradásának feltételei pedig a magyar anyanyelvi intézmények. Ahhoz, hogy a magyar iskolák működjenek, a szülőknek oda kell beíratniuk gyermekeiket - hangsúlyozta. A helyettes államtitkár egy közelmúltban készült kutatás eredményeit összegezve elmondta: az anyanyelven tanuló gyermekek jobban teljesítenek. Megéri a szülőknek gyermekeiket az anyanyelvi intézménybe íratni - mondta, hozzátéve: folytatni kell megkezdett munkát a minőségi oktatás, a pedagógusok szakmai felkészítése, eszközbeli és lelki támogatása ügyében, és még szorosabbra kell fűzni a családokkal való kapcsolattartást is.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője kiemelte, a mostani konferencia a Kutatóintézet nyolcadik olyan rendezvénye, amely érinti az oktatást. Az NPKI igazgatója hozzátette, számos kutatást is kezdeményeztek e téren.

Papp Z. Attila, az MTA TK Kisebbségkutató Intézet vezetője elmondta: Szlovákia, Ukrajna, Románia és Szerbia magyar régiójának oktatási rendszerét vették górcső alá. A különféle feladatokra a vajdasági fiatalok adták a legtöbb helyes választ, utána az erdélyiek, majd a kárpátaljaiak és a felvidékiek következtek. Azt lehetett látni, hogy Erdélyben, Kárpátalján azok, akik magyar tannyelvű intézményben tanultak, magasabb pontszámot értek el, míg a Felvidék esetében a szlovák tannyelvűekben tanulók teljesítettek jobban, a Vajdaságban az eredmények homogének voltak. Az eredmények azt is jelzik, hogy a szórványban a magyar tannyelvű intézmények gyengébben teljesítettek, míg ez a jelenség a tömbben megfordult. A településtípus és az oktatás nyelve alapvetően kihatott arra, hogyan teljesítenek a diákok - fejtette ki Papp Z. Attila.
 () () () () () () () () () () () () () () () () () ()

Eseménynaptár

Facebook