A Kárpát-medence őshonos külhoni magyar közösségeit mindenütt érinti a szórványosodás jelensége, a magyarság ugyanakkor a szórványban fogy a legnagyobb arányban - mondta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója az MTI-nek a vasárnapi magyar szórvány napja alkalmából.

Kántor Zoltán rámutatott: a szórvány nehezen definiálható fogalom, gyakorlatilag lehetetlen egy mindenki által elfogadott meghatározást találni, inkább nemzetpolitikai, mint tudományos kategória. A szórvány képezi a nemzet határait - fogalmazott, hozzátéve: ahol kevés kisebbségi él, ott kevesebb a kisebbségi identitást reprodukáló intézmény. Amikor szórványról beszélnek, a nemzeti kisebbség - nemzeti reprodukciós szempontból - legveszélyeztetettebb tagjaira, csoportjaira gondolnak. A szórvány a külhoni magyarságnak azon része, amely leginkább ki van téve az asszimilációnak - mondta.
Kifejtette: a 2011-es népszámlálási adatok alapján a határon túli magyarok csupán 60 százaléka él magyar többségű településen, 40 százalékuk pedig kisebbségben. Ezen belül 20 százalékuk olyan településen él, amelyben a magyarok lélekszáma nem éri el a különböző kisebbségi jogokhoz általában szükséges 20 százalékot.

Kitért arra is: Románia lakossága 2002 és 2011 között 12,2 százalékkal, a romániai magyarok lélekszáma pedig 13,6 százalékkal csökkent. 2002 és 2011 között a magyarság létszámának a csökkenése elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. Azaz a külhoni magyarok körében megfigyelhető drasztikus népességfogyást nagyrészt a szórványközösségek egyre gyorsuló asszimilációs folyamata okozza - mutatott rá az igazgató. Elmondta, hogy az asszimiláció folyamatának több tényezője van. Ezek között említette az általános, országos tényezőket, mint a társadalmi értékek, jogok és kötelezettségek, politikai kultúra, politikai intézmények, kormányzati politika, illetve a lokális tényezőket. Utóbbiak közé sorolta a demográfiai viszonyokat, a kulturális/oktatási intézmények helyi létét, a kisebbségi elitet és az etnikumközi hagyományokat. A szórványosodás folyamatában meghatározó a közvetlen környezet is: a család, baráti kör, iskola, munkahely - jegyezte meg Kántor Zoltán.

A lehetséges megoldásokról szólva kifejtette: a szórványok fennmaradása, azaz az asszimiláció folyamatának lassítása az anyanyelvi oktatás, a közösségteremtés és a hitépítés erősítésével lehetséges. A nemzeti identitás ezen alappilléreinek hatékony támogatásához elsősorban szakpolitikai stratégiára, szakmailag alátámasztott döntésekre és a megfelelően kidolgozott szórványstratégia eredményeinek folyamatos kontrolljára van szükség. A szórványközösségek helyben maradása, azaz a külhoni magyarok demográfiai és társadalmi térvesztésének csökkentése érdekében elengedhetetlen továbbá a tömb és a szórvány közötti kapcsolat megerősítése - hangsúlyozta.

Kántor Zoltán ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a külhoni magyar társadalmak összetettebbek, mint hogy egyértelműen külön lehessen választani a tömbmagyarságot a szórványmagyarságtól. Éppen ezért ezeket a közösségeket célszerűbb a tágabb nemzetpolitikai stratégia keretdokumentumban lefektetett alapelvek keretében támogatni, a regionális és térszerkezeti jellegzetességeknek és helyi igényeknek megfelelően.

Az anyaországi támogatásokról szólva kitért a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-programra, amelynek keretében a magyar állam ötven ösztöndíjast küld ki szórványterületekre, hogy a fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse és segítse a közösségépítés folyamatait. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásainak egy jelentős része a szórványközösségekhez jut el - jelezte, hozzátéve: a nemzeti jelentőségű intézmények között is megtalálhatók a szórványkollégiumok, a szórványban működő intézmények. A nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett tematikus évek külön figyelmet szentelnek a szórványközösségeknek, s a külhoni magyar közösségek, a magyar pártok kiemelten figyelnek a szórványra, és tömb-szórvány együttműködéseket támogatnak - közölte Kántor Zoltán.

(MTI)