English/Magyar

A Juventus Énekkar hangversenye

A temerini Juventus énekkart 1996-ban alapították énekelni szerető fiatalok. A névadó Szungyi László főesperesplébános volt, ezzel is szimbolizálva hogy a kórust fiatalok alkotják.Az énekesek  15-40 éves amatőr fiatalok. Időnként műhelymunkát is szerveznek maguknak, ahol karvezetésben és éneklésben próbálnak újat tanulni, fejlődni. Eddig 100 fiatal volt tagja a kórusnak. Az kóruséneklés szeretete a kapocs közöttük. 

Repertoárukban egyházi és világi komolyzenei művek szerepelnek, de népdalfeldolgozásokat is szívesen énekelnek. Rendszeresen fellépnek helyi rendezvényeken. Több ízben szerepeltek Budakeszin és Mórahalmon, de koncerteztek már Esztergomban, Szabadkán, Újvidéken, Szegeden és két erdélyi koncertkörutat is maguk mögött tudnak.

2014-ben  a XV.Vajdasági Magyar Kórusok Találkozóját szervezték meg Temerinben.

Első hanghordozójukat 2013-ben adták ki Karácsony címmel. Karácsonyi koncertükkel hagyományt teremtettek Temerinben. Minden második éveben vajdasági magyar szórványtelepüléseken turnéznak. Olyan helyekre viszik el a kórusmuzsikát, ahol nagyon ritkán, vagy soha nem volt hasonló koncert.

A tavaly 20 éves jubielumát ünneplő kórus egyedi programot indított el Összhang címmel. Havonta közös éneklést szerveznek az érdeklődők számára korhatárra való tekintet nélkül. Megismertetik velük a együtténeklés örömét, így népszerűsítve a kóruséneklést, hangsúlyozva a kóruséneklés közösségépítő és megtartó erejét.

Karnagy Csernyák Zsuzsanna.

A mai műsoron egyházi műveket fogunk hallani. A koncert első felében az évközi időből válogattak dalokat, megemlékezvén jeles évfordulokról. Majd a folytatásban adventi és karácsonyi énekekkel zárul műsoruk. 


Műsor:

1. Üdvözlégy, kegyes szent László király - régi magyar dallam a 15-16. századból

2. Alta Trinita beata - XV. sz.-i ismeretlen itáliai szerző

3. Veni Sancte Spiritus - a Corner-kódexből (1676)

4. Giovanni G. Ancina: Laudate Dio

5. Regina coeli, Jubila - közismert dallam a 16.századból

6. Werner Alajos: Égi Szűz virág

7. Kodály Zoltán: Pange lingua

8. Szokolay Sándor: Dicsérjed Istened

9. Szokolay Sándor: Áldjuk Isten nagy kegyelmét

10. Johann Steurlein: Fel, hálaének zengjen

 

11. Ó, jöjj, ó, jöjj - közismert ádventi ének a 18. századból

12. Csillagoknak teremtője - erdélyi népi dallam Karai József feldolgozásában

13. A sütétség szűnni kezd már - kolinda dallam

14. Flos ut rosa - karácsonyi kanció a 15.századból

15. Demény Dezső: Puer natus

16. Demény Dezső: Adeste fideles

17. A Szent szűz anya - lengyel karácsonyi ének

18. Leszállt az égből Gábriel - baszk ének, Edgar Pettman feldolgozása

19. Az Új Lant karácsonyi éneke- M.G.Reed-dr.Gerzsenyi László


Naptár

Címkefelhő