English/Magyar

Kisebbségvédelem Európában nyári egyetem

2014. július 7-13. között harmadik alkalommal került megrendezésre Piliscsabán a Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet közös rendezvénye, a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetem. 

A nyári egyetem tematikájában az állampolgárság kérdéskörének nemzetközi és európajogi vetületeire, az egyes autonómia koncepciókra, a kisebbségi nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszált. Előadóként olyan szakembereket – jogászokat, politikusokat, történészeket, szociológusokat – kértünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű szakmai tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzésen harminc joghallgató vett részt Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról.

A nyári egyetem előadói voltak:

Bányai József (ügyvéd, Kolozsvár)

Bíró Anna-Mária (Tom Lantos Intézet)

Bodnár Gergely (Igazságügyi Minisztérium)

Eplényi Kata (Európai Parlament)

Farkas-Kordonec Gabriella (ügyvéd, Beregszász)

Gerencsér Balázs (PPKE-JÁK)

Herner-Kovács Eszter (NPKI)

Juhász Hajnalka (Európa Tanács)

Kalmár Ferenc (a KMKF elnökének tanácsadója)

Kántor Zoltán (NPKI)

Kardos Gábor (ELTE-ÁJK)

Kovács Péter (PPKE-JÁK)

Orosz Örs (Fórum Intézet, Szlovákiai Magyarok Kerekasztala)

Szigeti Enikő (Civil Elkötelezettség Mozgalom)

Varga Péter (Nemzetpolitikai Államtitkárság)

Wetzel Tamás (nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár)

Zsigmond József (Mikó Imre Jogvédő Szolgálat)

 () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () ()

Eseménynaptár

Facebook