English/Magyar

Kisebbségvédelem Európában nyári egyetem

2016. július 31. és augusztus 6. között, immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) által szervezett Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem Gödöllőn. A képzés célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, jogászokat vagy doktoranduszokat, akik a kisebbségvédelem témája iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során a külhoni magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével kívánnak foglalkozni.

A nyári egyetemmegnyitóján Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója és Csóti György, a KJI igazgatója tartottak beszédet. Szilágyi Péter előadásában áttekintette a nemzetpolitika intézményrendszerét és programjait, és arra emlékeztetett, hogy 2010 után új alapokra helyezték a nemzetpolitikát: törvények születtek, megalkották a közösségek gyarapodását célzó stratégiát, létrejött a nemzetpolitikai intézményrendszer, intézményes fórumok segítik a munkát és különböző programok indultak. A helyettes államtitkár felidézte: míg a nemzetpolitika céljait szolgáló, 2010-ben megkezdődött programok célja a külhoni magyar közösségek megerősítése volt, a 2014-ben indultaké a szülőföldön maradás segítése gazdaságpolitikai eszközökkel. Utalt arra, hogy 2012 óta tematikus évek járulnak hozzá a nemzetpolitikai célok eléréséhez, a kizárólag oktatásfejlesztésről szóló évek után tavaly a külhoni magyar szakképzés éve következett, az idei év pedig a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve. Csóti György beszédében sorra vette a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi, a szlovéniai és az ausztriai magyarok helyzetét. A felvidéki helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „a szlovák kisebbségpolitika brutálisan diszkriminatív”. A Kárpátalján élő magyarok „összetett” helyzetével kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az szorosan összefügg Ukrajna sorsának alakulásával. Az igazgató a román kisebbségpolitikát kétszínűnek, hazugnak és szemfényvesztőnek nevezte. A legoptimistább kép szerinte a vajdasági, ahol folyamatban van a kulturális autonómia megvalósulása.  A horvátországi és a szlovéniai magyarok helyzete szempontjából fontosnak nevezte, hogy azok államalkotó tényezők, „nem másodrendű állampolgárok”, azt mondta, ott főleg adminisztratív kérdésekben vannak apróbb jellegű problémák. Hozzátette: a négy nagy külhoni közösség számára az egyetlen reális megoldás a megmaradáshoz az autonómia biztosítása lehet. Kántor Zoltán, az NPKI igazgatója arra mutatott rá, hogy a nemzetpolitikai kérdésekre ma már egy struktúra válaszol, és a felmerülő problémákra szakpolitikai feleleteket sikerül adni. Az igazgató a most zajló nyári egyetem kapcsán hangsúlyozta a tudástranszfer fontosságát, de szólt arról is, hogy az elmúlt években az elméleti kérdésektől egyre inkább a gyakorlati kérdések felé mozdultak el.

A nyári egyetem minden napja a kisebbségi jog egy-egy különálló területébe nyújtott betekintést. Emellett az érdeklődők jobban megismerhették a civil szervezetek működését és fontosságát, a kutatói élet összetettségét. A képzés rendkívül gyakorlatorientált volt: praktizáló szakemberek, ügyvédek és egyetemi tanárok tartották a programokat, akik saját tapasztalataikat osztották meg a résztvevőkkel. Menyhárt Gabriella erdélyi és Iljasovics Viktor kárpátaljai ügyvédek történetein keresztül a hallgatók első kézből ismerhették meg az ügyvédi hivatás világát. Nagy sikert aratott Szigeti Enikőnek, a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezető igazgatójának szimulációs tréningje is. A szimuláció révén a hallgatók mélyebben megismerkedtek a civil szervezetek életével és az érdekérvényesítés gyakorlati eszközeivel. Görög Dóra és Antal Eszter, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai a kisebbségi jogokat mutatták be az alkotmányos jogok tükrében, és adtak választ olyan kérdésekre, hogy hol helyezkedik el a kisebbségi jog, mint terület a jogrendszerben, miért kell feltétlenül védenünk jogainkat, és hogyan nyújt segítséget ebben a Kisebbségi Jogvédő Intézet. Az előadás során bemutatásra került a nemzeti és nemzetközi joggyakorlat is. Az aktivista és kutatói élet rejtelmeibe avatták be a közönséget Rákóczi Krisztián, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója, Darcsi Karolina, a Lehoczky Tivadar Intézet tudományos munkatársa és Orosz Örs a Kétnyelvű Dél-Szlovákia vezetője és aktivistája. A szerdai napot a résztvevők Budapesten töltötték. Varga Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársa és Kardos Gábor, az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára tartottak előadást a nemzetközi kisebbségi jogokról és a folyamatban lévő nemzetközi peres eljárásokról. Az előadások után a Mi, magyarok kiállítást látogatták meg a résztvevők a Magyarság Házában, majd egy közös pizzázás után Budapest belvárosát ismerték meg. Csütörtökön nagysikerű kerekasztal-beszélgetés zajlott a „digitális” kétnyelvűség témájában Horony Ákos, a Jurista Polgári Társulás, Bethlendi András, az Igen tessék! mozgalom aktivistája és Őry Péter, a felvidéki Csallóközcsütörtök polgármestere, a Pro Civis Polgári Társulás vezetője részvételével, akik a román és a szlovák nyelvi jogi szabályozás mellett bemutatták a Törvénytár.sk-t, az első külhoni magyar törvénytárat, a Velemjáró okostelefonos applikációt és weboldalt, valamint az Igen, tessék! mozgalom tevékenységét. A pénteki zárónapon Rákóczi Krisztián, az NPKI munkatársa a márciusi szlovákiai parlamenti választásokról, Morvai Tünde, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének kutatója pedig a GeneZYs ifjúságkutatás eredményeiről tartott előadást. A szakmai programok mellett természetesen jutott idő a kikapcsolódásra is. A délutáni, koraesti programok lehetőséget nyújtottak jobban megismerni Gödőllőt, Máriabesnyőt és Budapestet. A Grassalkovich Kriptában tett látogatás, a Szent István Egyetem botanikus kertjének különleges világa, a gödöllői királyi kastély lélegzetelállító termei és a budapesti kirándulás egészen biztosan szép emlék marad minden résztvevő számára. Minden nap egy különleges programmal zárult: volt zenei est, borászati előadás, nemzetpolitikai vetélkedő.

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kisebbségi Jogvédő Intézet öt év alatt közel kétszáz külhoni és anyaországi joghallgató, gyakorló jogász, politológus és szociológus képzéséhez járult hozzá a kisebbségvédelem területén. A két intézet ezt a tevékenységét természetesen a jövőben is folytatni kívánja, elősegítve ezzel a Kárpát-medencei magyarság jogtudatosságának erősítését és a külhoni közösségek megmaradását, jogi gyarapodását.

 () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () () ()

Eseménynaptár

Facebook