English/Magyar

Külhoni magyar fiatal vállalkozások együttműködésének támogatása

„Külhoni magyar fiatal vállalkozások együttműködésének támogatására” pályázati felhívás 2017
Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy a „Külhoni magyar fiatal vállalkozások együttműködésének támogatására” című pályázati felhívása a Bethlen Gábor Alap Bizottságának 80/2017. (VII.03.) számú határozata értelmében módosult az alábbiak szerint:

A. Törlésre került a pályázati felhívás 3.8 pontjánál az alábbi feltétel:
„A vállalkozás tulajdonosa(i) nem lehet tag, tulajdonos a pályázó vállalkozáson kívül egyéb vállalkozásban sem a pályázat benyújtásakor.”,
és helyébe az alábbi feltétel lépett:
„A pályázó vállalkozás tulajdonosa, tagja, nem lehet tulajdonosa, tagja más, az alábbi pályázati felhívásokon induló vállalkozás(ok)nak:
- „Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő induló külhoni magyar fiatal vállalkozások tevékenységének támogatására”,
- „Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő magyar családi vállalkozások tevékenységének támogatására”
- „Külhoni magyar fiatal vállalkozások együttműködésének támogatására”.

B. A pályázatok beadási határideje 2017.július 17. 12,00 óra helyett 2017. július 31. 12,00 órára módosul.

C. A mellékletek között kötelezően csatolandó Nyilatkozat kiegészítésre kerül a 4. ponttal, ahol a pályázó vállalkozásnak nyilatkozni kell, hogy a vállalkozás, illetve annak tulajdonosa, bármely tagja további vállalkozásban rendelkezik-e tulajdonrésszel (dokumentum a NIR felületen a mellékleteknél tölthető le).

2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Külhoni magyar fiatal vállalkozások együttműködésének támogatására

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint annak végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2017. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja:

A) Magyarországgal szomszédos országokban működő (kivéve Ausztria) fiatal magyar vállalkozások együttműködésének támogatása a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében, melynek keretében mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával, illetve forgalmazásával kapcsolatos fejlesztés/projekt valósul meg.

B) Magyarországgal szomszédos országokban működő (kivéve Ausztria) fiatal magyar vállalkozások együttműködésének támogatása a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében, melynek keretében nem a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával, illetve forgalmazásával kapcsolatos fejlesztés/projekt valósul meg.

2. A pályázati felhívás tárgya

Magyarországgal szomszédos országokban (kivéve Ausztria) nyilvántartott és működő fiatal magyar vállalkozók, vállalkozások együttműködésének fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése, termelési feltételek biztosítása.

3. A pályázókkal kapcsolatos elvárások, pályázók köre

3.1 A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. § és 3. §ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be:
- Gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy, vagy
- egyéni vállalkozó1.

3.2 Pályázatot nyújthatnak be:
A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. tv. definíciója szerinti mikro-, kisvállalkozás, ahol a vállalkozó, a tulajdonos, vagy több tulajdonos esetén legalább az egyik tulajdonos 1977. január 1-én, vagy később született és 18. életévét már betöltötte a pályázat benyújtásakor

3.3 A vállalkozóknak, vállalkozások tulajdonosainak meg kell felelniük a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) rendelkezéseinek különösen a személyi hatályt rendező 1. §-ban foglaltaknak, amely szerint a törvény hatálya a Horvát Köztársaságban, Romániában, a Szerb Köztársaságban, a Szlovák Köztársaságban, a Szlovén Köztársaságban vagy Ukrajnában (a továbbiakban: szomszédos állam) lakóhellyel rendelkező, magát magyar nemzetiségűnek valló személyre terjed ki.

3.4 Egy támogatást igénylő – beleértve partner-, vagy kapcsolt vállalkozásokat is (a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014 EU rendelet melléklete alapján meghatározva) - jelen pályázati felhívás kapcsán kizárólag egy pályázatot nyújthat be!

3.5 Egy vállalkozás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján „2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve” program keretében meghirdetett:
- „Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő induló külhoni magyar fiatal vállalkozások tevékenységének támogatására”,
- „Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő magyar családi vállalkozások tevékenységének támogatására”
- „Külhoni magyar fiatal vállalkozások együttműködésének támogatására”
pályázati felhívások közül kizárólag egy pályázati felhíváson indulhat, továbbá egy projekt kapcsán, kizárólag egy pályázat nyújtható be!

3.6 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében nyertes pályázók közvetlenül nem pályázhatnak, de együttműködő partner lehet.

3.7 A pályázó vállalkozásnak a helyi jogszabályoknak megfelelően hatósági nyilvántartásba vett vállalkozásnak kell lennie (előtársaság nem pályázhat)

3.8 A pályázó vállalkozás tulajdonosa, tagja, nem lehet tulajdonosa, tagja más, az alábbi pályázati felhívásokon induló vállalkozás(ok)nak:
- „Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő induló külhoni magyar fiatal vállalkozások tevékenységének támogatására”,
- „Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő magyar családi vállalkozások tevékenységének támogatására”
- „Külhoni magyar fiatal vállalkozások együttműködésének támogatására”.

1. A vállalkozásnak gazdasági tevékenységet kell végezni, továbbá adószámmal kell rendelkeznie .
A pályázati szempontból nem támogathatóak Szerbiában földműveléssel foglalkozó természetes személyek, akkor sem ha BPG (broj poljoprivredog gazdinstva) regisztrációs számmal rendelkeznek, viszont együttműködő partnerként indulhatnak.

2.„3. §…. (2)5 A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(3)6 A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.”


4. Támogatható kiadások:

a.) Eszközbeszerzés költségei

• új és használt tárgyi eszközök beszerzése beleértve a növény és állatállomány fejlesztését, illetve mezőgazdasági erőgépek (pl traktor) beszerzését, azok szállítás és üzembe helyezés, valamint a betanítás költségét, amennyiben közvetlenül az eszközhöz kapcsolódik;
• irodai, igazgatási berendezések, felszerelések (Irodai bútor tekintetében kizárólag író- és tárgyalóasztal, szék, irattároló szekrény, polc beszerzése támogatható,
• infokommunikációs eszközök (hardver, hálózati eszközök, nyomtató);
• egy számítógép konfiguráció és monitor, illetve laptop esetében maximum bruttó 250 000 Ft operációs rendszer nélküli beszerzési érték számolható el. Amennyiben a beszerzés értéke a felhívásban meghatározottól eltérő, a támogatást igénylőnek az üzleti tervben indokolnia kell szükségességét.

Nem támogatható mobiltelefon, járművek (személygépkocsi, kisteherautó, teherautó, lakókocsi, utánfutó, stb.), kivéve mezőgazdasági erőgépek.

b.) Immateriális javak beszerzésének

• licenc költségei;
• immateriális javakként aktivált szoftver beszerzése beleértve a betanítás költsége (közvetlenül a beszerzett szoftverhez kapcsolódva);
• domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely díja (maximum bruttó. 40 000 Ft),
• domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlapkészítés (kötelező, amennyiben a domain regisztrációra is igényel támogatást) (maximum bruttó 200.000 Ft).

c) Szakmai tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások költsége

• képzéshez kapcsolódó költségek;
• banki szolgáltatások;
• kommunikációs szolgáltatások (telefon, internet, posta);
• informatikai, rendszerüzemeltetési és webfejlesztési szolgáltatások díja;
• jogi és tanácsadói, könyvviteli, egyéb szakértői szolgáltatás költsége;
• közüzemi szolgáltatások;
• hatósági, igazgatási szolgáltatási költségek;
• marketing, kommunikációs szolgáltatások költségei (max a projekt összköltség 30%-a):
o marketing eszközök elkészítése, design tervezése;
• vásárokon, kiállításokon való részvétel:
o beépítetlen és beépített terület, illetve kiállító helyiség bérleti díja;
o kiállító helyiség, stand felállításával és működtetésével kapcsolatos költségek (pl. személyzeti belépők építés és bontás idejére, behajtási engedélyek építés és bontás idején a kiállítás területére, víz- és áramfogyasztás, stb.);
o kötelező regisztráció/katalógus beiktatás költsége;
o területdíjhoz kapcsolódó egyéb kötelező költségek (Pl. kötelező biztosítás);
• szakmai megvalósításhoz kapcsolódó bérleti díj:
a munkavégzéshez szükséges, a megfelelő munkafeltételek biztosításához, szükséges eszköz és üzlethelyiség, iroda bérlése, amennyiben az üzleti tervben/támogatási kérelemben indoklásra kerül, költséghatékonysága bemutatásra kerül. A gazdasági tevékenység ellátásához szükséges ingatlan és eszköz (üzlethelyiség vagy iroda) bérletének elszámolható költsége nem haladhatja meg a projekt összköltségének 30%-át.

d) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó anyagköltségek

Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó anyagköltség (munkakör betöltéséhez szükséges
munkaruha, munkavédelmi felszerelés, továbbá egyéb, nettó 100 000 Ft egyedi beszerzési összeget el nem érő kis értékű eszköz).

Kötelezően megvalósítandó:

e) Nyilvánosság biztosítása

magyar nyelvű honlap létrehozása, honlapon aloldal létrehozása a támogatás keretében létrehozott fejlesztésről (amennyiben rendelkezik már magyar nyelvű honlappal, akkor csak egy aloldalon szükséges tájékoztatás a támogatásról)
Elszámolható összeg maximum 250 000 Ft.

Amennyiben a benyújtott támogatási kérelem nem elszámolható költségeket tartalmaz, csökkentett támogatás odaítélésére kerül sor, azonban erre akkor van lehetőség, ha a projekt a csökkentést követően is megfelel a Felhívás feltételeinek, és a csökkentés nem befolyásolja érdemben a projekt eredeti célját és megfelel a pályázati feltételeknek.
Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag a megvalósítási időszakban, azaz 2017. január 01. és 2018. február 28 között teljesült gazdasági események számolhatóak el.

5. Nem támogatható kiadások:

• személyi jellegű ráfordítások juttatások (bérköltség, prémium, végkielégítés)
• jövedéki termékek (pl. alkohol, dohányáru termékek költségei)
• járművek (kivétel mezőgazdasági erőgépek), mobiltelefon
• ingatlanfejlesztés, építés
• további nem támogatható kiadások lásd. Pályázati és elszámolási útmutató


6. Nem részesülhetnek támogatásban:

6.1. politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek
6.2. azok a szervezetek, akik a 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg,
6.3. azok a vállalkozások és tulajdonosai, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést - nekik felróható okból - maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget),
6.4. azok a vállalkozások és tulajdonosai, amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
6.5. azok a vállalkozások és tulajdonosai, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,
6.6. azok a vállalkozások és tulajdonosai, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.1 6.5. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll,
6.7. közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, illetve ilyen tevékenységet fejleszteni kívánó vállalkozások, vállalkozók.


7. Általános elvárások

7.1 A projekt költségvetését a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell összeállítani. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a pályázóval megkötött Támogatási Szerződés hatályba lépését követően is biztosítani kell, továbbá a projektnek meg kell felelnie a reális és takarékos költségvetés előírásának az esetleges géptípus-változás, szállító-váltás és költségszerkezet-módosítás esetén is.
7.2 A projektnek megfelelően kidolgozottnak kell lennie, a támogatási kérelem pontjait ki kell tölteni.
7.3 A projekt megvalósítási helyszínének alkalmasnak kell lennie a támogatási kérelemben jelzett tevékenység végzésére.
7.4 A projektnek a támogatást igénylő által szakmailag megvalósíthatónak kell lennie.
7.5 A beszerezni kívánt eszközöknek meg kell felelnie a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar, vagy az adott országban hatályos rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak.
7.6 A Kedvezményezett a beruházással létrehozott vagyont a támogatási jogviszony ideje alatt, a fenntartási időszak végéig (lásd: ÁSZF) kizárólag a Támogató előzetes jóváhagyásával, a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalása, átruházása mellett idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg. A Támogató a jóváhagyás feltételeként kikötheti, hogy a kötelezettségek átvállalásának biztosítása érdekében a beruházással létrehozott vagyon elidegenítése esetén az új tulajdonos a Kedvezményezett helyébe – részleges elidegenítés esetén a Kedvezményezett mellé – bérbe vagy más módon történő használatba adás esetén – e jogviszony fennállásának idejére – a Kedvezményezett mellé a Szerződésbe lépjen be, vagy a kötelezettségek átvállalásáról egyoldalú nyilatkozatot tegyen.
7.7 A támogatási kérelem elutasításra kerülhet, ha a projekt megvalósítása kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz, valamint ha a támogatási kérelem nincs összhangban a Felhívás célkitűzéseivel (Jelentős kockázatot jelenthet többek között a támogatási kérelem nem megfelelő kidolgozottsága; a projekt megvalósítása szempontjából kockázatos gazdálkodási adatok.)


8. Igényelhető támogatás:

8.1 A teljes támogatási keretösszeg 110.000.000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
8.2 Megpályázható támogatás.
8.2.1 a pályázati felhívás 1.A) pontja szerinti vállalkozások esetén 4.000.000 Ft – 4.500.000 Ft közötti összeg. A támogatás mezőgazdasági csekély összegű támogatásnak minősül a 1408/2013/EU rendelet, vagy halászati csekély összegű támogatásnak a 717/2014/EU bizottsági rendelet szerint. A csekély összegű (de minimis) támogatástartalom EUR-ban történő meghatározása 2017. július 17-én érvényes EKB árfolyamon történik.
8.2.2 a pályázati felhívás 1.B) pontja szerinti vállalkozások esetén 4.000.000 Ft – 6.000.000 Ft közötti összeg. A támogatás általános csekély összegű támogatásnak minősül 1407/2013/EU rendelet a 6. cikk (1) bekezdése szerint. A csekély összegű (de minimis) támogatástartalom EUR-ban történő meghatározása 2017. július 17-én érvényes EKB árfolyamon történik.
8.3 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egy összegben folyósít a Támogató.
8.4 A finanszírozás 100 % támogatási előleg nyújtása mellett utólagos beszámolási kötelezettséggel, illetve beszámoló elfogadását követően. Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik korábbi pályázat beszámolási illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, esetükben a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott beszámoló alapján kerülhet sor.
8.5 A támogatás intenzitása 100%.
8.6 A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

9. A pályázat megvalósítási paraméterei:

o Megvalósítási időszak: 2017. január 1 - 2018. február 28.
o A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2017. június 16.
o Benyújtási határidő: 2017. július 31. 12,00 óra
o Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2018. március 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) felületén.

10. A pályázat benyújtásának formája:

A pályázat benyújtása elektronikus (e-pályázat) formában történik a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy a BGA Zrt. honlapjáról.
A pályázati csomag elemei:
• pályázati felhívás
• pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei
• 2017. évi Pályázati és elszámolási útmutató a pályázati felhíváshoz
• Általános Szerződési Feltételek

11. Pályázat benyújtásához szükséges adatokat, dokumentumokat, a NIR pályázati felületre kell feltölteni:

A pályázat benyújtásakor KÖTELEZŐEN csatolandó dokumentumok, melyek NEM hiánypótolhatóak:

11.1 PÁLYÁZATI ADATLAP
A NIR rendszerben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei. Több oldalas melléklet feltöltésére egy fájlba foglalva van lehetőség, oldalanként nincs rá mód!

11.2 NYILATKOZAT
Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A melléklethez használt sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető. A Nyilatkozatot ki kell tölteni és cégszerűen aláírni (pályázó vállalkozás törvényes képviseletére jogosult személy írja alá, illetve kérjük, figyeljenek arra, hogy amennyiben az aláírási címpéldányon szerepel, hogy a cégnevét is ki kell írni, akkor vagy kézzel, vagy pecsét formájába rögzítsék azt is), majd szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé. Eredeti példányt elégséges a szerződéskötéskor benyújtani.

11.3 ALÁÍRÁS IGAZOLÁSA
A pályázó vállalkozás törvényes képviselőjeként megjelölt azon személy pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája (aláírási címpéldány, vagy banki aláírás-bejelentő karton, vagy az aláírás minta közjegyző által hitelesített másolata) aki a Nyilatkozat c. mellékletet aláírja illetve nyertes pályázat esetén szerződést köt az Alapkezelővel. (Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal által kiadott aláírás igazolás nem elfogadható!) A dokumentumot szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé.

11.4 MŰKÖDÉS IGAZOLÁSA A PÁLYÁZÓ PROJEKTGAZDÁTÓL, TOVÁBBÁ AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN RÉSZTVEVŐ VÁLLALKOZÁSOKTÓL (A PROJEKTGAZDÁVAL EGYÜTT MINIMUM 3 VÁLLALKOZÁS IGAZOLÁSA)
30 napnál nem régebbi hatósági/bírósági nyilvántartásról szóló igazolás, vagy érvényes vállalkozói igazolvány. A dokumentumot szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé

11.5 MAGYARORSZÁGON KÍVÜLI ÁLLANDÓ LAKHELY IGAZOLÁSA, ILLETVE MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG IGAZOLÁSA, AMENNYIBEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL RENDELKEZIK
Kérjük igazolni a pályázó vállalkozás 1977. január 1-én, vagy később született tulajdonosának, vagy egyéni vállalkozónak, hogy Magyarországgal szomszédos országokban (kivétel Ausztria) állandó lakóhellyel rendelkezik, illetve magyar állampolgárságát is kötelezően, amennyiben rendelkezik magyar állampolgársággal. Az alábbi dokumentumok elfogadhatók: honosítási okiratát, magyar igazolvány, személyazonosító igazolvány, útlevél, lakcímkártya (Ukrajnában és a Szlovák Köztársaságban lakóhellyel rendelkező pályázók esetében „Magyar igazolvány” vagy „Magyar hozzátartozói igazolvány” is elfogadható a magyar állampolgárság igazolására). Amennyiben egy dokumentumból kétséget kizáróan nem derül ki a magyar állampolgárság és az állandó lakóhely, akkor két dokumentumot csatoljanak a NIR felületen a mellékleteknél.

11.6 A VÁLLALKOZÁS SZAKMAI TERVE
A melléklethez használt sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető. Kérjük, a szakmai terv elkészítéséhez a NIR-ben felcsatolt sablont vegye igénybe! A szakmai tartalom maximális terjedelme 10 000 karakter. Kérjük, hogy a megadott szempontok sorrendjét ne módosítsa, amennyiben valamelyik pont a megpályázott támogatásból megvalósítani kívánt fejlesztés szempontjából nem releváns, kérjük, jelezze („Nem releváns.”), a pontot ne törölje! A tervet kizárólag magyar nyelven készítsék el és csatolják a NIR felületen.

11.7 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Kérjük a vállalkozások együttműködését igazoló megállapodás csatolását.


A pályázathoz kötelezően csatolandó dokumentumok, melyek HIÁNYPÓTOLHATÓAK:

11.8 PÉNZFORGALMI SZÁMLASZÁM IGAZOLÁS (banki igazolás),
Kérjük, a pályázó vállalkozás bankszámlájáról banki igazolás becsatolását, melyre a Magyarországról érkező támogatást fogadására alkalmas. Magyarországon vezetett számlák esetében minden számlára vonatkozóan kérjük benyújtani. A dokumentumot szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé.

11.9 ADÓSZÁM IGAZOLÁSA
A pályázó vállalkozás adószámának beazonosítására alkalmas dokumentum csatolása. A dokumentumot szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé (Felhívjuk a figyelmet, hogy nyertes pályázat esetén a támogatási szerződés megkötésének a feltétele annak igazolása, hogy nincs adótartozása).

11.10 DE MINIMIS NYILATKOZAT
A melléklethez használt sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető. A melléklethez használt sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető. A nyilatkozatban a pályázó vállalkozás folyó pénzügyi évben és az azt megelőző két pénzügyi év során kizárólag Magyarországban kapott de minimis támogatásait kell feltüntetni, a saját országukban kapott de minimis támogatást NEM! Amennyiben nem kaptak de minimis támogatást, akkor kérjük töltsék ki az 1. pontnál a Kedvezményezett adatait (az MVH azonosítót csak akkor ha van, amennyiben nincs hagyják üresen), a 2.,3., 4., táblázatokat húzzák át. A Nyilatkozatot kitöltést után cégszerűen alá kell írni (a pályázó vállalkozás törvényes képviseletére jogosult személy írja alá, illetve kérjük figyeljenek arra, hogy amennyiben az aláírási címpéldányon szerepel, hogy a cégnevét is ki kell írni, akkor vagy kézzel, vagy pecsét formájába rögzítsék azt is), majd szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé.

11.11 MEGHATALMAZÁS
Amennyiben a Nyilatkozatot nem a pályázó szervezet törvényes képviselője írja alá, úgy a nyilatkozattevő(k) meghatalmazásának csatolása szükséges. A meghatalmazáshoz használható sablon a NIR-ben elérhető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását csatolni szükséges a NIR felületen a mellékleteknél.

11.12 ÁRAJÁNLATOK
Kérjük, hogy a pályázatban szereplő minden 100 000 Ft fölötti költséget árajánlattal támasszon alá, melyek beszerzése kötelező, meglétük a fenntartási időszak végéig bármikor ellenőrizhetők. A dokumentumo(ka)t szkennelve fel kell tölteni a NIR felületen a megfelelő mellékletek közé.

11.13 EGY ÉS UGYANAZON VÁLLALKOZÁS NYILATKOZATA
A melléklethez használt sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető. Csak abban az esetben szükséges kitölteni és feltölteni a NIR felületen, amennyiben a pályázóval „egy és ugyanazon vállalkozásnak” minősülő vállalkozás tárgyévben, vagy azt megelőző két évben csekély összegű (de minimis) támogatásban részesült MAGYARORSZÁGON!

Az okiratok, igazolások magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR erre a célra kialakított felületein.


12. Hiánypótlás:

Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló e-mail értesítés kiküldésétől számított legfeljebb 7 naptári nap áll rendelkezésre.


13. A pályázat érvénytelensége:

13.1 a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett tárgyban nyújtotta be;
13.2 a pályázó nem tartozik a pályázati felhívás 3. pontjában feltüntetett pályázói körbe
13.3 a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg;
13.4 a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem csatolta;
13.5 a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási elszólításnak.

14. A pályázatok elbírálásának szempontjai:

Tartalmi értékelés szempontjai:

• a fejlesztés/projekt kapcsolódik a Felhívás céljaihoz;
• a fejlesztés/projekt költségvetése reális és takarékos módon került összeállításra;
• a fejlesztés/projekt ütemezése reális és szakmailag megvalósítható;
• együttműködő vállalkozók bemutatása;
• együttműködés bemutatása;
• együttműködés hozzáadott értékének bemutatása az egyes vállalkozók, az ágazat, a régió, a magyarság szempontjából;
• közös fejlesztés/projekt üzleti modelljének bemutatása;
• közös fejlesztés/projekt az együttműködő vállalkozások innovációjához való hozzájárulásának bemutatása;
• a fejlesztés/projekt régiós hiánypótló jellegének bemutatása;
• rövid-, közép- és hosszú távú célok bemutatása;
• együttműködés hozzájárulásának bemutatása az egyes vállalkozások növekedési potenciáljához;
• a fejlesztés/projekt célpiacának/célpiacainak bemutatása;
• a fejlesztés/projekt termékeinek és/vagy nyújtott szolgáltatásainak bemutatása, mely tartalmazza az árazási stratégiát, valamint a lehetséges vevők és szállítók bemutatását;
• együttműködés értékesítési stratégiájának bemutatása, mely tartalmazza az értékesítési célokat és azok elérésének lehetséges módjait;
• együttműködő vállalkozók meglévő és később szükséges eszközeinek/beruházásainak bemutatása, mely tartalmazza az igényelt pályázati támogatás felhasználási módját és hasznosulását;
• együttműködésben megvalósított fejlesztés/projektre vonatkozó kiadási és bevételi adatok rövid bemutatása, kiemelve a jövedelmezőséget legalább a pályázat felhasználási időpontját követő 1 éves időtávban;
• együttműködés hozzájárulásának bemutatása a további munkaerő alkalmazásához;
• együttműködés hozzájárulása a nemzetpolitikai célok teljesüléséhez;
• együttműködés magyar közösséget támogató tevékenységének bemutatása.
A pályázatok végső beadási határidejét követő 90 napon belül a Bizottság dönt a pályázatokról, melyről a pályázók a Bizottság döntését követő 8 napon belül elektronikus levél formájában értesítést kapnak.

15. Szerződéskötés:

A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának szabályait és a szerződéskötés részletes feltételeit, illetve dokumentumait a 2017. évi Pályázati és elszámolási útmutató és az Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák. Amennyiben a pályázó nem felel meg a 2017. évi Pályázati és elszámolási útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a szerződéskötési ajánlat hatályát veszti. A pályázónak hiányosan vagy hibásan beküldött dokumentáció esetében egy alkalommal van lehetősége hiánypótlásra.

16. A támogatási szerződés megszegésének következményei:

16.1 Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.
16.2 A Támogatott köteles szerződésszegés esetén a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A § (2) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm.rendelet, valamint a határon túli költségvetési támogatásokról szóló 98/2012. (V.15.) Korm. rendelet szerinti ügyleti - késedelem esetén késedelmi - kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni. Az Alapkezelő a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként pénzkövetelési biztosítékot határozhat meg.
16.3 A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzésekre és adatszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozó részletes tájékoztatást az Általános Szerződési Feltétek tartalmazzák.


17. A pályázatokra vonatkozó speciális szabályok:

Amennyiben a támogatott tevékenység európai uniós versenyjogi értelemben vett gazdasági tevékenységnek minősül,
a) és amennyiben a kedvezményezett mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás, a részére nyújtott támogatás mezőgazdasági csekély összegű támogatásként [A) pont],
b) és amennyiben a kedvezményezett a halászati- és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozás, a részére nyújtott támogatás halászati csekély összegű támogatásként [B) pont]
c) az a)-b) ponton kívüli egyéb esetben általános csekély összegű támogatásként [C)pont] nyújtható.

A) Mezőgazdasági csekély összegű támogatás

A mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 9—17. o.) (a továbbiakban 1408/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során Magyarországon odaítélt mezőgazdasági csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 15 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve a rendelet 3. cikk (3) bekezdésében foglalt felső határt. A rendelkezésre álló szabad keretösszeget az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkében, illetve a 3. cikk (5)-(8) bekezdésében, valamint a 717/2014/EU bizottsági rendelet 5. cikkében, illetve a 3. cikk (5)-(8) bekezdésekben foglaltakra figyelemmel kell megállapítani.

Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.

Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.

A támogatottnak az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:
a) olyan támogatás, amelynek összege a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;
b) a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatás, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
c) az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatás
Amennyiben egy mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás a 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban is egyaránt tevékenységet végez, illetve a 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egyéb tevékenységeket folytat, az utóbbi ágazatok vagy tevékenységek vonatkozásában nyújtott támogatásokra a 1407/2013/EU bizottsági rendelet rendelkezései alkalmazandók.

Amennyiben egy mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás a halászati és akvakultúra ágazatban is tevékenységet végez, az utóbbi tevékenységek vonatkozásában nyújtott támogatásokra a 717/2014/EU bizottsági rendelet rendelkezései alkalmazandók.

Az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás esetén, a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelőágazatra tekintettel az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében rögzített felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységre vagy tevékenységekre tekintettel az 1407/2013/EU bizottsági rendelettel összhangban nyújtott támogatásokkal, feltéve, hogy a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosított, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatásban.

Az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás esetén, a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 717/2014/EU bizottsági rendelet) hatálya alá tartozó támogatás esetén, a halászati és akvakultúra-ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelőágazatra tekintettel az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások a 717/2014/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésében rögzített felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységre vagy tevékenységekre tekintettel a 717/2014/EU bizottsági rendelettel összhangban nyújtott támogatásokkal, feltéve, hogy a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosított, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön a 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatásban.

A mezőgazdasági csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek kapcsán vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés kapcsán nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi az Európai Bizottság által elfogadott határozatban vagy csoportmentességi rendeletekben az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális támogatási intenzitást vagy összeget.

A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

B) Halászati csekély összegű támogatás

A halászati csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 24-i 717/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 190., 2014.6.28., 45—54. o.) (a továbbiakban 717/2014/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az egy és ugyanazon halászati és akvakultúra-ágazati vállalkozás részére az 717/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során Magyarországon odaítélt halászati csekély összegű támogatás támogatástartalma nem haladhatja meg a 30 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve a rendelet 3. cikke (3) bekezdésében foglalt felső határt. A rendelkezésre álló szabad keretösszeget az 717/2014/EU bizottsági rendelet 5. cikkében, illetve a 3. cikk (5)-(8) bekezdésében, valamint a 717/2014/EU bizottsági rendelet 5. cikkében, illetve a 3. cikk (5)-(8) bekezdésekben foglaltakra figyelemmel kell megállapítani.

Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.

Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.

A támogatottnak az 717/2014/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:

a) olyan támogatás, amelynek összegét a piacon beszerzett vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján állapították meg;
b) a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatás, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
c) az importáru helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;
d) halászhajók vásárlására nyújtott támogatás;
e) halászhajók főhajtóműveinek vagy kiegészítő hajtóműveinek korszerűsítésére vagy cseréjére irányuló támogatás;
f) a hajó halászati kapacitásának növelését célzó műveletekre vagy halfelderítési képességének növelését célzó berendezésekre irányuló támogatás;
g) új halászhajók építésére vagy halászhajók behozatalára nyújtott támogatás;
h) a halászati tevékenységek ideiglenes vagy végleges szüneteltetésére irányuló támogatás, kivéve, ha az 508/2014/EU rendelet erről kifejezetten rendelkezik;
i) a felderítő halászatra irányuló támogatás;
j) vállalkozás tulajdonjogának átadására irányuló támogatás;
k) közvetlen újratelepítésre irányuló támogatás, kivéve abban az esetben, ha azt valamely uniós jogi aktus állományvédelmi intézkedésként kifejezetten előírja, illetve kísérleti újratelepítés esetén.


Amennyiben a halászati és akvakultúra-ágazatban működő valamely vállalkozás az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban is egyaránt tevékenységet végez, illetve a 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egyéb tevékenységeket folytat, az utóbbi ágazatok vagy tevékenységek vonatkozásában nyújtott támogatásokra a 1407/2013/EU bizottsági rendelet rendelkezései alkalmazandók.

Amennyiben a halászati és akvakultúra-ágazatban működő valamely vállalkozás az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó mezőgazdasági termékek elsődleges előállítása területén is végez tevékenységet, az előbbi tevékenységek vonatkozásában nyújtott támogatásokra a 717/2014/EU bizottsági rendelet rendelkezései alkalmazandók.

A halászati és akvakultúra-ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a halászati és akvakultúra-ágazatra tekintettel a 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében rögzített alkalmazandó felső határig halmozhatók, feltéve, ha biztosítva van, hogy a halászati és akvakultúra-ágazatban végzett tevékenység ne részesüljön az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.

A halászati és akvakultúra ágazatban, valamint a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a halászati és akvakultúra-ágazatra tekintettel a 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások a 717/2014/EU bizottsági rendeletben rögzített felső határig halmozhatók az 1408/2013/EU bizottsági rendelettel összhangban nyújtott csekély összegű támogatásokkal, feltéve, ha biztosítva van, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.

A halászati csekély összegű támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy az Európai Bizottság által elfogadott határozatban meghatározott maximális intenzitást vagy összeget.

A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

C) Általános csekély összegű támogatás

Általános csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]

Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.

Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.


A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

A támogatott kijelenti, hogy – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével – a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.

A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:
a) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítésével foglalkozó vállalkozásoknak nyújtott támogatás
b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások támogatása;
c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások támogatása, amennyiben:
ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
cb) a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ;
d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
e) az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;
f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására [3. cikk (2) bekezdés 2. albekezdés].


Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni – feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
Az általános csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.


18. Adatvédelmi hozzájárulás

A pályázat beadásával a pályázó egyben hozzájárul az alábbi adatainak és a támogatói döntés tartalmának az Alapkezelő internetes honlapján való nyilvános közzétételéhez, kezeléséhez valamint a Kincstári Monitoring Rendszerben való közzétételéhez.

• a pályázó neve,
• lakcíme vagy székhelye,
• a pályázat Bga tv. szerinti jogcíme,
• a pályázott összeg,
• a pályázatról szóló döntés,
• a támogatási összeg,
• a támogatás formája, kategóriája, intenzitása,
• a támogatás futamideje,
• az elszámolás (közbenső elszámolás) határideje,
• az elszámolás időpontja,

A Pályázó felelősséget vállal arra, hogy az általa benyújtásra kerülő bármilyen nemű dokumentáció - az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, továbbá az érintettre irányadó személyes joga alapján - nem sérti senki személyiségi jogait és a Pályázó rendelkezik mindazon beleegyezéssel, engedéllyel, amely e jogokkal bíró személyektől beszerezhető. Az ezek esetleges hiányából származó következmények teljes mértékben a Pályázót terhelik.

19. Kifogás, jogorvoslat

A Támogatott által a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, az érvénytelenségi, vagy kizárási támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozóan kifogásnak, egyéb jogorvoslatnak helye nincs.

További információk az Alapkezelő honlapján – bgazrt.hu - a 2017. évi Pályázati és elszámolási útmutató címszó alatt találhatóak.

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MELLÉKLETEI

I. NIR nyilatkozat, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek.
II. De minimis nyilatkozat
III. Nyilatkozat az egy és ugyanazon vállalkozásokról;
IV. Szakmai terv sablon


IV. sz. MELLÉKLET
SZAKMAI TERV
(sablon)
„Külhoni magyar fiatal vállalkozások együttműködésének támogatására”
Pályázat Felhíváshoz

Támogatást igénylő vállalkozás neve:
Vállalkozás alapításának éve:
Vállalkozás székhelye:
Vállalkozás által foglalkoztatottak száma:
Kérjük, a szakmai terv elkészítéséhez az alábbi sablont vegye igénybe!
A szakmai tartalom maximális terjedelme 10 000 karakter. Kérjük, hogy a megadott szempontok sorrendjét ne módosítsa, amennyiben valamelyik pont a megpályázott támogatásból megvalósítani kívánt fejlesztés szempontjából nem releváns, kérjük, jelezze („Nem releváns.” ), a pontot ne törölje!

1. A fejlesztés/projekt bemutatása
2. Együttműködő vállalkozások bemutatása
3. Az igényelt támogatással megvalósítani kívánt együttműködés bemutatása
4. Együttműködés hozzáadott értékének bemutatása az egyes vállalkozások, az ágazat, a régió, a magyarság szempontjából
5. A fejlesztés/projekt régiós hiánypótló jellegének bemutatása
6. Az együttműködés üzleti modelljének, rövid-, közép- és hosszú távú üzleti céljainak bemutatása
7. A fejlesztés/projekt célpiacának/célpiacainak bemutatása
8. A fejlesztés/projekt termékeinek és/vagy nyújtott szolgáltatásainak bemutatása, mely tartalmazza az árazási stratégiát, valamint a lehetséges vevők és szállítók bemutatását
9. Az együttműködés értékesítési stratégiájának bemutatása, mely tartalmazza az értékesítési célokat és azok elérésének lehetséges módjait
10. Az együttműködésben megvalósított fejlesztés/projektre vonatkozó kiadási és bevételi adatok rövid bemutatása, kiemelve a jövedelmezőséget legalább a pályázat felhasználási időpontját követő 1 éves időtávban
11. Annak bemutatása, hogy a támogatásból megvalósítani kívánt fejlesztés/projekt segítségével létrejön-e új munkahely

Címkék

Eseménynaptár




 








 
Határon átnyúló együttműködés